Az első AI színésznő: Tilly Norwood és a jövő szórakoztatóipara
Ki is Tilly Norwood?
Képzelj el egy színésznőt, aki soha nem járt castingon, nincsenek botrányai a bulvárban, és bármikor képes tökéletes alakítást nyújtani sminkmester és fodrász nélkül- hiszen valójában nem is létezik.
Ő Tilly Norwood, az első mesterséges intelligencia által létrehozott „színésznő”, aki nemrég debütált a nyilvánosság előtt.
Tillyt az Xicoia stúdió mutatta be és rövid időn belül hatalmas érdeklődést váltott ki vilgszerte. Már el is készült az első videós szereplése, az AI Commissioner, amely itt megtekinthető. Nem csoda, hogy több ügynökség is fontolgatja, hogy „szerződteti” ezt a digitális tehetséget – hiszen a koncepció óriási PR-potenciállal bír.
A nagy vita: mesterséges intelligencia a filmiparban
Ugyanakkor nem mindenki lelkesedik az AI térhódításáért. Az amerikai színészek szakszervezete, a SAG-AFTRA keményen bírálta a kezdeményezést, mondván: Tilly nem színész, hanem egy számítógép által generált modell, amely emberi előadók munkájából tanult. Gyakran az engedélyük nélkül. Álláspontjukról bővebben a The National News cikkében olvashatsz.

A vita tehát adott: egyesek szerint Tilly forradalmasíthatja a szórakoztatóipart, mások attól tartanak, hogy a valódi színészek megélhetése kerül veszélybe. Érdemes feltenni a kérdést: vajon képes lehet egy AI valóban átadni az emberi érzelmek hitelességét?
Marketing és reklám szempont: határtalan lehetőségek
Gondolj csak a virtuális influenszerek sikerére, mint például Aitana López, aki már most milliós követőtáborral rendelkezik. AI által generált mivolta ellenére.
Az AI-szereplők új kapukat nyitnak meg a kampányokban, hiszen 24/7 rendelkezésre állnak és teljes mértékben a márkára szabhatók személyiségben és kinézetben egyaránt. Képzeld el, milyen lehetőségek rejlenek egy olyan reklámvilágban, ahol a „sztár” mindig tökéletesen a brand üzenetét közvetíti. Nincsenek ballépései és mindig pontosan azt mondja, amit kell.

Elfogadjuk vagy elutasítjuk?
Egy biztos, Tilly Norwood története csupán a kezdet. A közeljövőben számos hasonló „sztár” fog születni, így a szórakoztató iparnak és a tartalom fogyasztóknak is el kell dönteniük támogatják-e az új irányokat vagy visszautasítják az ilyesfajta törekvéseket.
Az elfogadás mellett több minden is szól, hiszen egy AI-színész költséghatékony, rugalmas és bárhol, bármikor „bevethető”. Nem kell forgatási szüneteket tartani, nem lesz fáradt vagy beteg, nincsenek viták és mindig pontosan azt az imázst tudja képviselni, amit a gyártók vagy márkák megálmodnak. Sokan úgy vélik, hogy ez egy új kreatív korszak kezdete, amely megnyitja az utat egy eddig elképzelhetetlenül hatékony és látványos világ előtt.
Ezzel szemben az elutasítás hangjai is megerősödni látszanak, mivel a szórakoztatóipar lényegét épp az emberi tényező jelenti. A tökéletlenség, az improvizáció, az érzelmek valódisága. Egy mesterséges karakter soha nem fogja átadni azt az érzelmi mélységet, amit egy hús-vér színész hoz a vászonra. Ráadásul aggályokat vet fel, hogy az AI-t milyen adatforrások segítségével tanítják és a készítők tiszteletben tartják-e az alkotók és színészek jogait.
Az igazság valószínűleg valahol középen van, hiszen az AI-szereplők kiegészíthetik az iparágat. De kérdéses, hogy meddig lesznek képesek fenntartani a kuriózumnak számító újdonság érzetet és mikor válnak tömegesen használt, már-már unalmas eszközzé.
Ha érdekelnek a jövő hasonlóan izgalmas témái és szívesen olvasnál több cikket az AI, az online marketing és a reklám világáról, kövess minket, és mondd el a véleményed!

